Nonprofit szervezet alapítása - Tájékoztatás

Az ügyintézéshez személyes megjelenés szükséges 

Olyan civil (nonprofit) szervezet alapítása, mely nem gazdasági tevékenységre koncentrál, hanem valamilyen közcél megvalósítását tűzi ki célul. Legismertebb formái: az egyesület és az alapítvány.

Kulcsszavak: civil (nonprofit) szervezet, alapítvány, egyesület, közös és tartós cél, alapító okirat, kuratórium, közgyűlés, vagyoni hozzájárulás, összeférhetetlenségi nyilatkozat, nyilvántartásba vétel

Az ügyintézéshez személyes megjelenés szükséges 

Olyan civil (nonprofit) szervezet alapítása, mely nem gazdasági tevékenységre koncentrál, hanem valamilyen közcél megvalósítását tűzi ki célul. Legismertebb formái: az egyesület és az alapítvány.

Magánszemélyek, szervezetek (jogi személyek), akár együttesen is eljárhatnak 

Alapítvány esetében:

Az alapító okiratban kell meghatározni:

Egyesület esetében:

Legalább 10 személy meg kell, hogy határozzon egy közös és tartós célt, amelynek megvalósítására lesz hivatott az egyesület. Ők az alapító tagok, akik alakuló közgyűlést tartanak, ezen

A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell készíteni, a megjelent tagokról jelenléti ívet kell felvenni.

Az alapszabálynak tartalmaznia kell:

Alapítvány és egyesület esetében is a megválasztott tisztségviselőknek – alapítvány esetén a kuratóriumi tagoknak – elfogadó és összeférhetetlenségi nyilatkozatot kell tenniük,

A székhely rendelkezésre bocsátását igazolni kell, valamint Alapítvány esetén csatolni kell az alapító vagyon rendelkezésre bocsátásról szóló bizonylatokat

Nyilvántartásba vétel: A megalapítás befejező lépéseként az egyesületet, alapítványt a székhely szerinti törvényszéken nyilvántartásba kell vetetni.

A nyilvántartásba vételre nincs megszabott határidő, azonban amíg arra nem kerül sor, addig szervezet jogilag nem létezik.

A nyilvántartásba vétel illetékmentes. (Felmerülő egyéb költségek lehetnek: ügyvédi munkadíj, posta- és szervezési költség, közjegyzői díj (aláírási címpéldány), bankszámla-nyitás)

Szervezet székhelye szerint illetékes törvényszék

Alapítvány írásbeli végrendeletben, öröklési szerződésben és meghagyásban is létesíthető.

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről,

2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

nonprofit szervezet: olyan jogi személyiséggel rendelkező szervezet, mely nem oszt profitot, legismertebb formái az egyesület és az alapítvány;

egyesület: az egyesülési jog alapján létrehozott szervezet, amelynek különös formáira: a szövetségre, a pártra, a szakszervezetre, továbbá a külön törvény hatálya alá tartozó tevékenységet végző egyesületekre törvény az egyesületre vonatkozó rendelkezésektől eltérő szabályokat állapíthat meg. Az egyesület (különös formájú egyesület) nevében nem kell feltüntetni az egyesület típusára vagy formájára vonatkozó elnevezést; egyesület (különös formájú egyesület) létrehozható és működtethető olyan elnevezéssel is, melyben a szövetség vagy az egyesülési jog gyakorlására utaló egyéb kifejezés szerepel;

alapítvány: az alapító által az alapító okiratban meghatározott tartós cél folyamatos megvalósítására létrehozott jogi személy. Az alapító az alapító okiratban meghatározza az alapítványnak juttatott vagyont és az alapítvány szervezetét;

gazdálkodó tevékenység: azon tevékenységek összessége, amelyek a civil szervezet vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetére kiható gazdasági eseményt eredményeznek; k

kuratórium: az alapítvány ügyvezető szerve. A kuratórium tagjai az alapítvány vezető tisztségviselői.

TMCS